fbpx

RÓLUNK

dr. Deák György

Dr. Deák György András

A Rózsadomb Dentcare rendelővezető fogorvosa, implantológus és szájsebész szakorvos

Fog és szájbetegségek szakorvosa, konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa, dentoalveoláris szájsebész szakorvosa vagyok.

1989-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán és 1995 óta foglalkozom implantológiával.

Gyakorlati tapasztalataimat, több mint egy évtizeden keresztül nemzetközi szinten is kamatoztathattam, praktizáltam Ausztráliában, Dél Afrikában és Angliában egyaránt.

2014-ben Prof. Dr. Vajdovich István, – a hazai implantológia úttörőjének- szakmai vezetése alatt megalapítottam a Denti Implant Center szájsebészeti és implantológiai oktató központot, mely azóta is gyakorlati oktató bázisként működik kezdő implantológusok számára. 

A genetikai mutáció szerepét a periimplantitis, illetve a gyógyszer okozta állcsontelhalás esetében elsőként vetettem fel 2015-ben.

2021 óta aktívan részt veszek a Semmelweis Egyetem dentoalveolaris szájsebész szakképzésében, mint tutor, és jelenleg is két rezidens szájsebész szakképzését felügyelem.

Elsősorban a bonyolultabb, minimális csontállománnyal rendelkező, irányított csontpótlást igénylő implantációs esetekre specializálódtam, így szájsebészeti és implantológiai pácienseim többségét fogorvos kollegák küldik hozzám.

Dr. Vida Lívia

Dr. Vida Lívia

Fogorvos - „A fogászati kezelés lehet pozitív élmény is!”

Diplomámat 2020-ban szereztem meg a Semmelweis Egyetemen, azóta a magán és államilag finanszírozott páciensek ellátásában egyaránt részt vettem.

2022 augusztusa óta Semmelweis Egyetem szájsebész szakorvos rezidense vagyok; fő érdeklődési köröm a szájsebészet és a protetika, melyekben igyekszem minél nagyobb gyakorlatra szert tenni. 

Szívesen dolgozom csapatban és működök együtt más szakterületeket képviselő kollégáimmal.

Munkám során a precizitás és határozottság mellett igyekszem maximálisan empatikus lenni a páciensekkel, ugyanakkor fokozott hangsúlyt fektetni a nyugodt és vidám légkör kialakítására.

Célom, hogy pácienseim azzal az érzéssel keljenek fel a kezelőszékből, hogy a fogászati kezelés pozitív élmény is lehet.

Dr. Gombos Liza

Fogorvos - "Kiemelten fontosnak tartom a páciensekkel való nyílt és empatikus kommunikációt."

Summa cum laude minősítéssel szereztem meg a fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen. Elsődlegesen esztétikai fogászati beavatkozásokat, mikroszkópos gyökérkezeléseket, valamint fogpótlásokat végzek.

Hiszem, hogy ez az alapja annak, hogy pácienseim elégedetten távozzanak, és sikeres beavatkozásokat végezzek. 2024 szeptembertől újabb kihívás elé nézek, mivel felvételt nyertem a dento-
alveoláris sebész (szájsebész) szakorvosképzésre, így mint szájsebész szakorvos jelölt
folytatom szakmai fejlődésemet.

Várom Önöket rendelőnkben, ahol szakértelemmel és elhivatottsággal állok rendelkezésükre.

Fülöp Henrietta

Dentálhigiénikus, praxis manager - „A szívügyemnek tekintem pácienseim szájüregi egészégének megőrzését.”

Dentálhigiénikusi diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem, ahol kiváló eredménnyel végeztem.

A dentálhigiénia iránti szenvedélyem túlmutat a szakma keretein; szívügyemnek tekintem a páciensek egészségének megőrzését és a szájüregi betegségek megelőzését. Hiszem, hogy a prevenció kulcsfontosságú, és elhivatottan dolgozom azon, hogy ezt a szemléletet a mindennapi gyakorlatban is érvényesítsem.

Pontos és precíz személyiségként minden helyzetben arra törekszem, hogy a legmagasabb szintű ellátást nyújtsam pácienseim számára.

Tisztában vagyok vele, hogy a fogászati székbe ülve, nemcsak a testi egészségünk, de lelki jólétünk is kiemelten fontos, ezért minden páciensem felé igyekszem kedvességgel és empátiával fordulni.

Praxis managerként célom, hogy szakmai tudásomat és vezetői képességeimet ötvözve olyan környezetet teremtsek, ahol a páciensek a lehető legjobb ellátásban részesülnek.

Schmuck Andrea

Schmuck Andrea

Dentálhigénikus - „Hozzunk létre együtt szép tiszta fogakat és egészséges ínyt! ”

2001-ben fogászati asszisztensként kezdtem el dolgozni, ezáltal a fogászat minden szakterületét megismerhettem. A legkedvesebb a dentálhigiénia lett számomra, ezért 13 éve több magánrendelőben önálló vállalkozóként dolgozom, mint dentálhigiénikus. 

Munkám során megtapasztalhattam, hogy kevés felnőtt és gyermek van, aki helyesen tudna fogat mosni 3 percen keresztül, ezért kiemelten fontosnak tartom a megfelelő szájhigiénia megtanítását. Mivel a fogínysorvadás népbetegség hazánkban, fokozott hangsúlyt fektetek a parodontológia betegek gondozására is. Egy innovatív technika segítségével, az ínyregeneráció érdekében végzett hyaluronsavas ínyfeltöltéssel nagyon jó eredmények érhetők el a parodontózis kezelésében.

Az alábbi kezelésekkel várom pácienseimet: dióda lézeres fogfehérítés, íny alatti és íny feletti fogkőeltávolítás, homokfújás vagy air flow kezelés, parodontális gondozás (zárt küret), hyaluronsavas ínyregenerációs kezelés.